Uncategorized

Okos?

07.01 Szombat

A kora hajnali órákban pontosodik be a Hold és a Szaturnusz változó kvadrátja, igazából túl sok vizet nem fog zavarni, a legtöbben átalusszák. Aki hajnali kelő vagy épp reggeli műszakba megy, az lehet kicsit nyűgös, láthatja borúsabbnak az életet, főként, hogy még az időjáráselőrejelzés is hidegfrontot és záport, zivatart jósol.

Pontosan reggel 7 órára kelve lesz egzakt a Nap és Merkúr együttállása a rák 9. fokán.

Azt mondják, hogy az ilyen konjunkcióval született emberek nagyon okosak. Nos, én még kezdő vagyok ezen a pályán, de inkább azt gondolom, hogy az önkifejezésüknek választanak valamilyen merkúrikus formát. Nem is biztos, hogy a környezetük azt mondaná rájuk, hogy különösebben okosak. Persze sok függ attól, hogy a Merkúr milyen szorosan áll együtt a Nappal és természetesen befolyásolja az is, hogy retrográd-e vagy nem. A családban többen is vagyunk, akik ilyen állásokkal születtek. Anyumnak a mérlegben állnak együtt és a Merkúrja retrográd. Néha nehezen fejezi ki magát, illetve inkább úgy fogalmaznék, hogy nem lényegre törően. Ezzel szemben végig dolgozta az aktív éveit postahivatal vezetőként a falunkban, ami egy nagyon is merkúri foglalkozás. Hozzáteszem nagyon sokszor voltam fül- és szemtanúja annak, hogy mennyire igyekezett a nehezen kezelhető ügyfelekkel is konszenzusra jutni (mérleg). Ezzel szemben az én Nap-Merkúr együttállásom a skorpióban van, bár szintén retrográd a Merkúrom. Így látható, hogy ezt a transzgenerációs mintát anyu ágáról hozom (köszi Bogdán Körmöczi Júlia, hogy beavattál ebbe a titokba). Én sem vagyok a szavak mestere és vannak dolgok, amiket csak jóval később értek meg, mintha az nem lenne elég, hogy hallom és értem, mintha zsigerileg tapasztalnom is kéne (skorpió, hozzáteszem ez sokszor fájdalmas). Postaforgalmi szakközepet végeztem, de aztán a Merkúromat inkább még jó ideig a tanulásnak szenteltem. Van egy mérnöki diplomám, boltvezetői papírom, vezettem webáruházat is, ezek is mind merkúri analógiák (kereskedelem). Nagyon kíváncsi leszek Beni fiam életpályájára, mert neki a Merkúrja nem csak a Napjával, hanem a Holdjával is együtt áll a nyilasban, viszont neki végre már nem retrográd! Okos, néha dobok egy hátast a meglátásaitól, de a tanulás most jelenleg nem élvez prioritást az életében. Hiszen még csak 15 éves és ugye fiú. A transzgenerációs „evolúciót” (ha van egyáltalán ilyen kifejezés) is nagyon jól mutatja, hogy egymás után következő jegyekben vagyunk: anyu mérleg, én skorpió és végül Beni nyilas. Az imént Családi percek c. rovatunkat olvashatták 😊.

A Nap és a Merkúr a következő aszteroidákkal áll ma együtt:

  • Memoria: emlékezés; tiszta emlékképek és karmikus emléknyomok
  • Merlin: a bennünk lévő kreatív energiát képviseli, amely a minket körülvevő természeti világ része
  • Agamemnon: „Mit vagy hajlandó feláldozni annak érdekében, hogy a nagyobb jó megvalósulhasson?” A trójai háború egyik legfőbb harcosa; feláldozza lányát Artemisznek, azért, hogy a csatába induló hajóflotta jó szelet kaphasson;
  • Hektor: a trójai háború másik hőse, akit Achilleus öl meg

Reggel 6 és délelőtt 12 óra között a gyorsan járó, már a nyilasban haladó Hold egy YOD-ot képez a Nap-Merkúrral és a Jupiterrel. A yod, magyarul Sors Ujja, egy egyenlőszárú háromszög, amelynek az alapja egy szextil (gyümölcsöző együttműködés), a két szára pedig kvinkunx. A háromszög csúcsán, azaz apexén foglal helyet a Hold, így az energiák ott összpontosulnak. A talapzatot adó energiák (Nap/Merkúr szextil Jupiterrel) jól tudnak együtt dolgozni, de az apexra (Hold) kifutó kvinkunxok hatalmas belső feszültséget tudnak generálni. Ez a 6 órás időintervallum „helyzetmegoldást kikényszerítő hatású” lesz sokak életében. Ha van állásod a jegyek 9. fokán akkor fokozottan figyelj oda, vagy aludd át a szombat délelőttöt 😊!

A Jupiterrel együttálló aszteroidák:

  • Minerva: a bölcsesség görög istennője
  • Viracocha: az inkák teremtő istene
  • Atropos: a 3 párka (sorsistennő) egyike; ő az, aki elvágja az élet fonalát; mindenféle befejezéssel hozható kapcsolatba

A Holddal együttáll Gíza (egyiptomi piramisok) és Petőfi (a lánglelkű költő).

A Vénusz most a Boethius aszteroidával együtt, fut bele az Uránusz kvadrátjába, már 1 fokon belül vannak.

Boethius az 5. század végén – 6. százasd elején élő polihisztor volt (író, filozófus, matematikus, zenetudós, politikus). Ő volt az antik műveltség közvetítője a középkor számára.

Az Uránusz a Metissel áll együtt, ő a belső hang a fejünkben.

Boethius és Metis által, mindenképpen kapunk némi segítséget, a váratlan helyzetek kezeléséhez.

Szép napot kívánok!

Sebestyén Ági, asztrológus tanonc

kiemelt kép forrása: pixabay/PublicDomainPictures

Hozzászólás