Uncategorized

Szinkronicitás

Sokszor várjuk azt, hogy valaki jöjjön, mondja meg mire van szükségünk, mitől lehetnénk jobban fizikailag vagy lelkileg. Vagy egyáltalán, mondja már meg valaki, hogy mi a bajunk! Pedig minden segítő körülmény körénk rendeződik, ha eljött az ideje. Ez a szinkronicitás.

Este nem tudtam aludni és eszembe jutott, hogy újra meg kéne hallgatnom azt a gyerekkori kedvencemet, amiről itt már írtam. A sötétben előkotorásztam egy fülhallgatót, a youtube-on kikerestem az Alice csodaországban hangjátékot és hallgatni kezdtem. A mese hallgatása közben újra felidéződtek bennem a gyerekkori esték, amikor már feküdtem az ágyban, néztem a falakon játszó árnyékokat és hallgattam a történetet. Körülbelül a felénél bealudhattam és a Humpty Dumptyról szóló versikét sajnos már nem hallottam. (Időközben meghallgattam mindkét hangjátékot, így az Alice Tükörországban-t is és rá kellett jönnöm, hogy Humpty Dumpty verse ez utóbbiban hangzik el.)


Various – Lewis Carroll: Alice Csodaországban lemezborító

Reggel azon gondolkodtam, hogy nem tudom megfogalmazni magamnak, hogy mi a jó ebben a mesében. Nem is olyan jó, mint amire emlékeztem. Csupa összevisszaság az egész, lehetetlen dolgok összessége. Néha még félelmetes is.

Délelőtt újra elkezdtem hallgatni. Kihangosítottam, hogy közben menjen a munka is és akkor belebotlottam az interneten egy írásba. Egy édesapa beszámolója volt arról, hogy hogyan élte túl a válást és mit meg nem tett azért, hogy a számára oly fontos szeretett személlyel, a kislányával ne sérüljön a kapcsolata. Vagy legalább legkevésbé sérüljön. Szeretettel ajánlom, itt olvashatjátok.

Még a felénél sem tartottam az olvasásnak, amikor elkezdtek potyogni a könnyeim. Majdnem kimondtam hangosan: bárcsak az én apukám is ilyen lett volna! Bárcsak elmondta volna, hogy nem megy el örökre! Bárcsak!

És akkor megértettem, hogy én voltam Humpty Dumpty, én törtem össze darabokra, amikor a szüleim elváltak és én voltam Alice is, aki belekeveredett egy zavaros, rossz álomba és onnantól folyamatosan keresi a kiutat, a hazavezető ösvényt. Vagy ha jobban tetszik, keresi a módját annak, hogy újra meglelje az egységállapotot.

kép: Pixabay.com/ Comfreak

A testem remegett. Izgatottságot és mélységes hálát éreztem.

Hálás vagyok a Mindenhatónak, hogy a kezembe adott két olyan módszert is, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy más szemmel tudok ránézni akár a magam, akár más ember életére. Mintha az életemet mozgató, régebben kuszának vélt szálak, egyetlen egységes szövetté állnának össze, mely szövetet most kiterítem és sétálok rajta az időben. Látom a szüleimet, ahogy riadtan próbálják menteni, ami menthető, a maguk módján, megtéve mindazt, ami tőlük telik. Fiatalok, tapasztalatlanok, nem értik miért éppen velük történik, ami történik. Szeretem őket, feltételek nélkül. Ami megtörtént azt nem változtathatom meg. De a bennem sérült 5 éves gyermeket meg tudom gyógyítani, más szóval …Humpty Dumptyt össze tudom ragasztani.

Hogy hogyan? Erről itt olvashatsz és itt is.

Szeretettel, Sebestyén Ági

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s