Aura-Soma

A Hónap színe – VÖRÖS

– Figyelj csak…! S te odafigyelsz. Vizuális értelemben ez a vörös üzenete. Felszólít, figyelmet követel, óva int. Felébreszt. Hangsúlyoz. Elcsábít. Szeret vagy bánt. Elválaszt vagy összetart. Szenvedélyességéből adódóan nem elégszik meg a közönnyel. Nem tudsz nem odafigyelni rá, legfeljebb elfordítod a fejed. Kizárod. Ebből a végletességéből adódóan lehet borzasztó közönséges vagy fenségesen szentséges. Utcalányok vagy szerzetesek színe. A szexualitás és a felébredés szimbóluma. Együtt, egyszerre. Mert mindkettő az életet hordozza magában. Földi életösztönt, ami nélkül a magasabb létező hatalmas ereje nem válhatna érzékelhetővé. Így válik a vörös érzékisége szentté, teremtővé, cselekvővé.  Csak figyelj!

A Színtisztában februárban a Hónap Színeként a VÖRÖS színnel startolunk. A tavasz előszelei már érezhetők, a téli álomból lassan felébred minden. Az élet ritmusa új táncra hív, formát adna valaminek rajtad keresztül. Életerő, célok, lendület, érzelmek, érzékek – tegyél lépéseket magad felé! Hagyd, hogy elragadjon a VÖRÖS lüktetése!

A vörös

A vörös szín a szivárvány első színe, így szorosan kapcsolódik hozzá valaminek a kezdete, az első lépés megtétele. Rengeteg erő, energia, tűz és szenvedély rejlik benne, ezért gyakran olyan emberek kedvenc színe, akik szintén ezekkel a tulajdonságokkal bírnak. Ugyanakkor sokat segíthet azoknak, akiknek az életében ezek a minőségek alul működnek. A gyökér csakra révén a túléléssel, a fizikai világgal kapcsolatos dolgok tartoznak hozzá, de legfőképpen a szeretet fogalma. Mikor megszületünk ez a legmeghatározóbb tapasztalat az, ami a földön tart minket. És ha szeretet, akkor legfőképpen az édesanyával való kapcsolatunk is ide tartozik.

Anya és én

Megszülettél. Itt vagy, mert két ember vágya és szenvedélye testet szőtt köréd. Elindultál az úton, ahol édesanyád kaput nyitott neked erre a világra. Táplált és szeretett, óvó karjai között cseperedtél, ezért itt maradtál. Figyelt rád, miközben növekedtél, s közben megtanított arra, hogy a föld biztonságos hely. Vagy pedig arra, hogy az élet egy folytonos, véres küzdelem. Te pedig azonosultál az anyatejjel magadba szívott játékszabályokkal, amiket a családotok működtetett. S nem csak a szabályokkal – nem volt különbség közted és a többiek közt, anyád és te egyek voltatok. Ő „ÉN” volt. Ha szükséged volt valamire, felhívtad magadra a figyelmet, és ő rád figyelt. Rájöttél, ha akartál valamit, azért tenned kell. Ha szükséged volt valamire, megszerezted, ha nem kaptad meg, dühös voltál. Siker vagy kudarc, szeretet vagy szégyen magok lettek elültetve benned, attól függően, hogy édesanyád miként reagált.

Az élet ritmusában, lüktetésében vagy az aggodalmaskodás búrájában egyszer csak felnőtt lettél. Céltudatos, stabil, tudatosan cselekvő emberré váltál, aki tudja, mit akar az élettől, és azért tenni is képes. Vagy pedig elvesztetted a kapcsolatod magaddal, az élettel, haragszol és fogalmad sincs, mit is akarsz valójában. Lehet, vannak céljaid, ötleteid, de a kezdeti lendület után mégsem tudod őket megvalósítani, mert a kudarc magok már kinőttek és behálóztak, mozgásképtelenné téve téged.

De most dönthetsz! Felnőtt leszel vagy gyermek? Ébredj rá, hogy élhetsz másképpen! Édesanyádhoz tartozol, de te nem ő vagy! Az ő sorsa nem a tiéd! Kezdd el élni a sajátod, indulj el az utadon, valósítsd meg, amiért születtél! Aminek figyelmet szentelsz, annak energiát adsz, ez az energia pedig életre kelthet valamit. Ezért nem mindegy, mire fókuszálsz. Már a szándékod meghatározza, mit teremtesz magad körül.

A beavatás kapui

Szándék, teremtés, beavatás, új kezdetek… Érzed a folyamatban a vörös erejét?

A keleti és a nyugati hagyományokban egyaránt megtalálható a vörös szín és a mélyebb titkokba, a misztériumokba való beavatások közötti kapcsolat. Magát a beavatást, az ismert és az ismeretlen világ, a fény és a sötétség közötti átjárást a kapu és a hozzá tartozó kulcs szimbolizálja. A kapu által nyílik út a megvilágosodásra, azon bejutva eljuthatunk az örök életbe. Az élet két legnagyobb misztériuma a szexualitás és a halál. Az ősi egyiptomi kultúrában a női testet, a szexuális életenergiát szentként tisztelték, általa jutottak el a magasabb világok megértéséhez. Szakrális beavatások kapcsolódtak hozzá, melyeket külön, erre a célra felszentelt papnők végeztek. Ízisz papnői, Mária Magdolna mind a tantra titkos tudásának beavatottjai voltak. A keleti mágusok szerint az örök életet adó elixír is a cinóbernek köszönheti erejét. Az általuk sárkányvérnek nevezett vörös színű ásvány festékként vérvörös színt ad, és az alkimisták szerint szorosan kapcsolódik a halhatatlanná váláshoz.

A Vörös forrás

A nyugati legendákban, a keltáknál bizonyos dombok, tavak, barlangok, források, kutak, kőtömbök, tisztások és ősi kőkörök szentnek számítottak. Azért imádkoztak ezeken a helyeken, mert összefüggésben álltak a föld erővonalaival. A kelták mélyen tisztelték a druida papnőket, mivel ők ismerték az ásványok és gyógynövények hatalmát. Ők énekelték álomba a haldoklókat, bábaként segédkeztek a szüléseknél, és gyógyították a betegeket. Ligetük legszentebb pontja egy forrás vagy tó volt. A kutak, források és tavak a női princípiumot képviselték, vízi átkelőhelyek voltak ezek a Nagy Anya föld alatti méhébe. A Glastonbury Tor lábánál található a varázslatos Kehely Kút, a Vörös Forrással, melynek vizéről úgy tartják, Földanya vérét szimbolizálja, másrészről pedig Krisztusét. A legenda szerint ugyanis magát a Szent Grált rejtették el ebben a kútban. Így a mai napig természetfeletti gyógyerőt tulajdonítanak e víznek, s azt mondják, a Vörös Forrás az örök élet itala.


Számodra mit üzen ez a szín? Amikor odaállsz az Aura-Soma üvegkészlet elé, vonzónak találod, hív ez a ragyogó életerő? Mit érzel, amikor ránézel és a kezedbe fogod? Szeretnéd érezni az olaj illatát? Vagy a testeden kipróbálni a benne lévő növények és kristályok hatását?

Az Aura-Soma Színrendszerben a 6-os számú üveg vörös olaja segít, hogy ráébredj a szeretet erejére. Erősen energetizál, hasznos teljes kimerültség idején. Támogat abban, hogy tettre kész, bátor és cselekvő tudj lenni. Támogat, hogy többet tudj nyújtani kapcsolataidban, és felfedi a szíved vágyait.


“Bármit teszek, a szeretet növekszik bennem.”


Gyere, ismerd meg, mi rejlik a színeid mögött, beszélgessünk róla! A te színeid mit üzennek neked? Az Aura-Soma konzultáció segít meglátni a lehetőségeket, amiket eddig talán észre sem vettél.

Írta: Molnár Mária

Hozzászólás