Uncategorized

Lassan járj, tovább érsz!

06.24 Szombat

Mivel a következő 10 napot szinte az Uránusz fogja uralni, mesélek a Mars és az Uránusz közt létrejövő fix kvadrátról (fix minőségekben: Mars az oroszlánban, Uránusz a bikában), melyet pár nap múlva a Vénusz – Uránusz kvadrát követ majd.

Mars (görögben Árész) a római mitológiában a háború istene. Mutatja a testi erőt, az életenergiát, a kezdeményező készséget, a cselekvőképességet, az ösztönösséget. Jelszavai: akarom és kell!

A Marssal együttálló Virtus aszteroida a kiválóságot, mint erényt képviseli. Mivel a Mars és a Chiron közt még mindig fennáll a tűztrigon (tűz elemekben: Mars az oroszlánban, Chiron a kosban), így a három égitest, képletesen szólva létrehoz egy zárt háromszög alakzatot, melyben cirkulálni tud az energia. Az Uránusz a Tuva aszteroidával áll együtt.

Tuva egy földrajzi hely neve, ahol feltételezések szerint egy templom állt régen, ahonnan csillagászati megfigyeléseket végeztek. Érdekessége még, hogy ugyanazon a szélességi körön (52 ± 1-2° északi szélesség) helyezkedik el, mint az angliai Stonehenge.

Az Uránusz-Mars kapcsolódások potenciális veszélyeket is rejthetnek magukban. A Mars érvényesülni akar, az Uránusz pedig váratlan helyzeteket generál, mint derült égből a villám. A „célja”, hogy kipenderítsen a komfortzónádból. A kapcsolódásuk próbára teszi az egyén szabad akaratát, néha kemény helyzetekbe sodorva őt. Mondjuk, örömautózás közben hirtelen a semmiből kihajtanak eléd, borítékolható a baleset, kórház stb. Uránusz a Tuvával jelezheti, hogy fordíts több figyelmet az égiekre, hiszen az is lehet komfortzóna elhagyás, ha olyannal kezdesz foglalkozni, ami számodra nem „hétköznapi”.

Felgyülemlett Marsikus energiáidat ne mások leuralására fordítsd, hanem gyakorolj önmagad felett önuralmat! Figyelj oda a részletekre! Chiron, a sebzett gyógyító így azzal tud bekapcsolódni a körbe, hogy finoman mutat rá arra, ami gondoskodásra szorul benned. Nem kell újabb karmikus sérülést elszenvedned, ha tudatosan, odafigyelve próbálod megélni ezeket a napokat.

A Nap-Juno együttállás (tudatos elköteleződés) egy gyümölcsöző kapcsolódásba kerül a Transzplútóval.

A Transzplútó a transzcendentális karma asztrológiában a mérleg jegyéhez kapcsolódik. Kulcsszavai: tudatosan felvállalt kapcsolatok, életleckék, „dimenzióugrás”, emelkedési lehetőség.

Én azt is a Transzplútóhoz kapcsolom, amikor valaki valamilyen módon (tanulással, kapcsolatok révén, munkával, stb) egy magasabb társadalmi osztályba küzdi fel magát. Más szóval ezt úgy is mondhatnám, hogy törekvési/törekedési képesség. A Nap a Nagasakival, a Patientiával (türelem), Atennel (a napkorong, mint fő istenség egyiptomban) és Asteriával (a csillagos ég istennője) áll együtt ezen a napon. A Transzplúló pedig a Galahad nevű aszteroidával. Galahad az Artúr mondakörből lehet ismerős, a kerekasztal lovagjai közül ő „a tiszta”.

A Nagasakin nagyon sokat gondolkodtam, hogy mit mutathat még azon kívül, hogy kataklizma aszteroida. Hogyan jön a képbe, amikor van itt egy tudatos elköteleződés, ami valamilyen szintű emelkedéssel járhat együtt, amit nem tudok negatívan értelmezni? A férjem segített ki a bajból, Nagasakira azt mondta, hogy „ami lezárta a II. világháborút”. Heuréka!!! Nagyot léphet előre az, aki ezt a merítést választja ki a mostani együttállásokból. Junohoz kötünk minden papíralapú szövetséget, tehát a szerződéskötéseket is, és hozhat ez a nap akár békekötést, vagy olyan megállapodást, ami végre lezárja a felek vitáját és úgy érezhetik, hogy mindketten jól jártak. De a végső megoldás, az „aláírás” majd 28-án válik esedékessé, mert a Nap akkor adja át a helyét, a Juno mellett a Merkúrnak. Erről még később szó lesz.

05.25 Vasárnap

Az oroszlán 16-23 fokai között sorakozik fel a Vénusz, a Feketehold Lilith, a Mars és Pallasz Athene. Együtt fogadják az Uránusztól érkező, feszült helyzeteket generáló energiát. A helyzet elég összetett. Ez hatással lehet a stratégiai gondolkosádunkra, érintheti a cselekvőképességünket, felboríthatja a harmóniánkat, zavart okozhat abban, hogy bátran kiálljunk magunkért, illetve triggerelheti mindezen képességeinket vagy éppen rámutathat ebbéli hiányosságainkra. Aki gyerekkorában nem tudta megtanulni a kellemetlen helyzetekkel való megküzdési képességet, mert mondjuk nem látott erre példát a családban, az ebben az időszakban kifejezetten sokszor érezheti magát „bénának, idiótának”.

A Chironnal fennálló kapcsolat is aktív még, könnyen csúszhatunk bele abba a hitbe, hogy karmikus sebeink aktiválódnak újra. Személy szerint nagyon emberpróbálónak tartom ezt az időszakot. Különösen érintheti azokat, akik kos, oroszlán, bika illetőségekkel rendelkeznek és azokat is, akiknek vannak állásaik a jegyek 15-24 fokán. Rosszabb esetben lerombolsz magad körül valamit vagy anyagi károd keletkezik, jobb esetben megúszod koccanással és önvizsgálatot tartasz. Mit tehettem volna másképp? Viszont pont ezt nehezíti meg a Merkúr és Neptun között létrejövő kapcsolat.

A Merkúr a gondolkodásunk, kommunikációnk, mindezek minősége és annak gyorsasága is.

A Neptunusz – amely már bőven túl van a láthatón – ködössé, elmosódottá, idealizálttá teheti mindezt, esetleg be is csaphat. Mindketten vizes jegyben haladnak, az érzelmek általi befolyásolás borítékolt. Nem elég, hogy amúgy sem látunk tisztán, még az érzelmek is olyan szinten borítanak el, hogy ember legyen a talpán, aki tisztán láthatja a helyzetet, amibe esetleg keveredett. A Neptunusz Pandorával és Klothóval áll együtt.

Pandora az első asszony, akit Hephaistos alkot meg Zeusz kérésére és az istennők ruházzák fel őt ékszerekkel, ruhákkal, egyebekkel („akit mindennel felruháztak”). Zeusz Epimetheusnak küldi el őt, aki beleszeret és el is veszi feleségül. Később Zeusz egy szelencébe pakolja az emberiség összes baját a reménnyel együtt (mert azt gondolja, hogy amikor egy nagyon nehéz helyzetben csalódtunk és mégis reménykedünk az még pusztítóbb lehet) és Pandora az, aki ezt a szelencét sajnos kinyitja. Huss, minden kirepül belőle, de amikor Pandora ijedtében becsukja, a remény bent marad.

Klothó, a három párka (sorsistennő) egyike, aki a sors fonalát fonja. A dolgok eredetével, a kezdetekkel hozható kapcsolatba. Hatalmában állt visszahozni valakit a halálból, ha úgy ítélte meg, hogy az illető idő előtt ment el.

Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez (részlet)
Főldiekkel játszó
Égi tűnemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!
Kit teremt magának
A boldogtalan,
S mint védangyalának,
Bókol úntalan.
Síma száddal mit kecsegtetsz?
Mért nevetsz felém?
Kétes kedvet mért csepegtetsz
Még most is belém?
Csak maradj magadnak!
Biztatóm valál;
Hittem szép szavadnak:
Mégis megcsalál.

06.26 Hétfő

A Mars és a Szaturnusz közt létrejövő társulás 1-2 napig emberfeletti erőt kölcsönözhet. Egy nagyon nehéz, akár embert próbáló feladattal kapcsolatban érezheted azt, hogy minden akadályt le tudsz győzni és sikerre viheted, az amúgy kivihetetlennek tűnő feladatot. A Mars ekkor a Hebe aszteroidával áll együtt.

Hebe istennő az istenek pohárnoka volt, aki a nektárt szolgálta fel nekik. A nektár az istenek itala, a halhatatlanság és az örök fiatalság forrása a görög mitológiában.

A Hebe harmonikus aspektusai néha fizikai szépséget, vonzerőt jelezhetnek. Vonzódás a fiatalsághoz vagy visszaélés a fiatalsággal negatív aspektusok esetén. A Vénusszal való kapcsolódásokról konkrétan azt olvastam, hogy valaki olyanokhoz vonzódik, akik fiatalabbak vagy sokkal fiatalabbakkal randizik. A Marssal való kapcsolatnál el tudok képzelni szépészeti beavatkozást, plasztikai műtétet is, mivel a Marshoz társulnak a hegyes szúró, vágó fémeszközök.

A Szaturnusz és Jupiter között még van egy (bár már távolodó) jótékony szextil, mely a helyes mértéket eltalálását hivatott segíteni. Talán ez még hathat némileg arra, hogy valaki 64 évesen ne 35-nek, hanem csak 50-nek akarjon kinézni. Madonna, a popdíva esetében, ez nem sikerült.

kép forrása: ROBERT GAUTHIER / LOS ANGELES TIMES VIA GETTY IMAGES

Kellemes hétvégét!

Sebestyén Ági, asztrológus tanonc

Hozzászólás