Uncategorized

Királynő, királyné vagy szerető? A retrográd Vénusz rejtett üzenetei.

Néha a történetek csak lassan bomlanak ki…ez itt konkrétan 4 hónapot vesz igénybe.

A Vénusz keringési ideje kb. 8 hónap és ebből máris számolhatod, hogy általában 1 hónapnál rövidebb időt tölt egy csillagjegyben. Ez így is lenne, ha néha nem lenne retrográd, azaz látszólag nem visszafelé haladna. A következő 4 hónap során lesz egy ilyen szakasz, amikor a Vénusz az Oroszlán jegyében, látszólag oda-vissza fog mozogni. Rámutat ezzel, olyan dolgainkra, amikkel foglalkozni kell, mert eljött az ideje!

A Vénuszi árnyékminőségek: a társ- és romantikafüggőség; a külsőségek túlhangsúlyozása, túltolása megjelenésben és mennyiségben is; a társadalom túlfogyasztása, a gyűjtögetés, harácsolás.

Az oroszlán Vénusz szeretne kiragyogni a többiek közül és igyekszik kivívni mások csodálatát. Szeret reprezentálni és társasági életet élni. Az ismerkedési kedv és igény a játékos flörtökre felerősödhet ebben az időszakban és erre még a nyár, a nyaralás, a bulik, fesztiválok is ráerősítenek. Megnő a vágy a szerelem és a romantika iránt.

A kiemelt dátumok ebben az időszakban:

  • Június 19. amikor a Vénusz az Oroszlán 12. fokán áll, majd halad tovább előre – itt még nem veszünk észre semmit, pont ezért kell nagyon észnél lenni!
  • Július 20-22, amikor elér az Oroszlán 28. fokára és látszólag megáll, azaz stacioner lesz
  • Július 23, amikor látszólag hátráló mozgásba kezd, azaz retrográd lesz – innentől “visszafelé” haladva majd elszámoltatja veled az elmúlt egy hónap történéseit.
  • Szeptember 1-5, amikor visszaér az Oroszlán 12. fokáig, belassul és újra megállni látszik
  • Szeptember 6, amikor ismét előre indul, azaz direktbe vált – innentől már tudod, hogy amibe keveredtél, annak te iszod meg a levét.
  • Október 6, amikor újra eléri az Oroszlán 28. fokát és halad tovább előre….ott majd egy másik történet veszi kezdetét.

2023.06.19. Innen indulunk

Az Ikrek jegyben járó Nap találkozik a Junoval, az Ikrek 28. fokán. Ezen a napon a Halakban járó Karma aszteroida – és a mellette álló Magdalena (szent nőiség) aszteroida is – pontos kvinkunxot képez az Oroszlán 12. fokán haladó Vénusszal. A kvinkunx egy karmafényszög, mely a horoszkóp nehezen összeegyeztethető területeit köti össze. Nincs semmilyen harmonizálási lehetőség, rengeteg belső konfliktust szül és nagy energiabefektetést igényel a megoldása.

Azért kaptuk az aszteroidákat, hogy legyen mihez nyúlnunk, amikor a női archetípusokkal szeretnénk dolgozni. Az aszteroida öv a Mars és a Jupiter között helyezkedik el és így tulajdonképpen összekötik a személyes és a kollektív tudatosságot.

Juno a római mitológiában a főisten, Jupiter felesége (görögben Héra/Zeusz), az „első asszony”, a házasság, az elkötelezett párkapcsolat jelölője. Juno archetipusa túllép a személyes egón és önmaga meghaladásán keresztül a párkapcsolatban teljesedik ki.

Amikor az ikrekben haladó Nap beéri a Junot, megvilágítja azt a tudatosság fényével. Az ikrekben álló Juno könnyed, kommunikatív, játékos, ugyanakkor lehet változékony is, aki mellett nem mindig érzed biztonságban magad. Az elköteleződés nála nem biztos, hogy azt jelenti: holtomiglan-holtodiglan. Kapcsolatai bizonyos fokú rugalmasságot és alkalmazkodó képességet igényelnek. Néhány napig, de talán egy hétig is figyelheted, hogy történik-e veled valami az elköteleződés/alkalmazkodó képesség témakörében ami a párkapcsolatokat és közösségi kapcsolódásokat illeti.

Június 20-án, kedden a Nap-Juno páros egy feszítő fényszöggel kapcsolódik a szűz utolsó fokán álló Ceressel.

Ceres (Demeter) a gondoskodó elv, a matriarcha, a temékenység jelölője. Témái a feltétel nélküli szeretet, a szülők és a gyermekek közötti kapcsolatok, valamint az odaadás, a kötődés, az elválás, az áldozathozatal, a veszteség és a gyász összes kérdése.

A változó jegyekben létrejövő energiamintázat majdnem egy egész hétig fennáll, de közben majd mindhárman jegyet váltanak. A Nap és a Juno átsétálnak a Rákba, a Ceres pedig a mérlegbe, létrehozva egy kardinális kvadrátot. Lehetőség adódik egy birtoklás VS. elköteleződés patthelyzet megoldására vagy rosszabb esetben akár kikényszerítésére. A helyzet mindenképpen meg fog oldódni/változni fog, erről a bak utolsó fokán álló Plútó (transzformáció) gondoskodik, aki megadja a kezdőrugást.

A Plútó (transzformáció) és a Ceres 20-21-én a Vestával is kapcsolódik egy átfutó föld trigon keretein belül.

A római Vesta istennő a tűzhely úrnője volt, és a latin “tűzhely” szó jelentése “összpontosítás”. Ahová a fókuszodat helyezed, ott bizonyos értelemben tüzet gyújtasz és gondozod azt, ahogyan a Vesta-szüzek vigyáztak a szent tűzhelyre, amelynek tüze az egész kollektíva életét szimbolizálta. A Vesta segít neked abban, hogy fókuszodat addig tartsd fenn, amíg a kötelezettségeid teljesítéséhez vagy a munka elvégzéséhez szükséges.

Az alakzat a föld jegyek utolsó fokán jön létre, lehetőséget biztosítva arra, hogy ha koncentrált figyelmet (Vesta) fordítasz arra, hogy változz/transzformáld (Plútó) a gondoskodásról (Ceres) alkotott esetleg elavult mintáidat, akkor törekvéseidet siker koronázhatja. A föld jegyek ragaszkodóak, nehezen mennek bele a változásba, csak alapos indokkal, viszont a trigon segít abban, hogy a változás akadálymentesen végbe mehessen. Ha már realizáltad, hogy miben szeretnél változtatni akkor itt segítséget is kapsz hozzá.

Csütörtökön, azaz 22-én a Nap a Junoval karöltve (a Juno egészen pontosan másnap) átlép a Rák jegyébe , ahol a páros más színezetet kap. Azt is mondhatnám, hogy 180 fokos fordulatot vesz, hiszen a levegős/gondolkodó ikrek után az érzelmes/gondoskodó rákba csap át. Itt áteshet a ló túlsó oldalára a gondoskodással, hiszen olyannyira túlzásba viheti, hogy magára nem marad ideje. Együttérzővé és akár sebezhetővé is válhat és fontos, hogy ne hanyagolja el saját igényit. Nem biztos, hogy könnyű napnak ígérkezik, de nézzük milyen aszteroidák kapcsolódnak hozzájuk aznap.

  • Chaos: itt érzelmi káoszt hozhat/vagy éppen megtalálod a káoszban a rendedet
  • Artemis: Zeusz és Létó gyermeke, Apollón ikertestvére; ő segített anyjának világra hozni Apollónt és így vált a szülő anyák, a gyermekszülés védelmezőjévé. Ő lett a vadászat, a vadállatok, a termékenység és a Hold szűz istennője.
  • Hammurabbi: törvényoszlopa „kőbe vésett törvények” pl: korlátozta a poligámiát (is)
  • Nagasaki: „kataklizma” jelölő (robbanás)
  • Atlantis: úgyszintén (víz)
  • Asteria: az Istennő neve görög eredetű, jelentés: csillag; Asteria arról nevezetes, hogy a szerelmes Zeusz isten üldözte, mert megkívánta őt. Hogy elmeneküljön előle és közeledése elől, madárrá, majd vándorló szigetté változtatta magát. Amikor nővére – a Zeusz által teherbe ejtett Leto – vajúdni kezdett, Asteria volt az egyetlen “hely “a földön, amely hajlandó volt őt befogadni, dacolva Héra parancsával, mely megtiltotta Leto számára bárki menedéket adjon. Miután Apollón és Artemisz megszületett, a sziget a Délosz nevet kapta, és Apollón rögzítette a helyén, így az ő szent földjévé vált.

Mit gondolsz? Sikerül összeraknod a történetet? Egy férfi, két (vagy akár több nő), “balról” született gyermekek….a többit a fantáziádra bízom.

Az Oroszlánban haladó Vénusz közben igyekszik beérni a Marsot, 22-én már 5 foknyira megközelíti, de látni fogjuk, hogy nem tudja teljesen beérni, nem fognak egyesülni, majd csak jövő februárban (9 !!!!! hónap múlva). Heteken keresztül „lohol” a Mars után, mintha fokozni akarná a vágyaink beteljesülését, de csak nem jön össze! A Vénusz feminin archetipus, a harmóniánk megtestesítője, a vágyaink mutatója. Mars a maszkulin teremtőerő, az akarat, a cselekvés, utal az életerőnkre is.  A vágy és az akarat nem tud itt, most ebben az időszakban összeérni. Így pedig nászukból nem születik meg a harmónia (Harmónia Aphrodité és Árész szerelemgyermeke). Más a feladat! Felülvizsgálat/revízió van itt kérem, aminek a tárgya : az elköteleződés minősége. Vizsgáld meg, hogy akarod-e eléggé? Mi az, amit egyáltalán akarsz? Biztos vagy benne? Biztos, hogy az kell neked? Biztos-biztos?

Ráadásul az elöl haladó Mars és az utána loholó Vénusz közé beékelődik a Hold is, a délelőtti órákban. Hajnali fél 6 körül a Hold felveszi a Vénusz üzenetét és tovább haladva nagyjából fél 1-re eléri vele a Marsot. Na itt aztán lesz lelkizés, a szerelmi praktikákat az egekig lehet fejleszeteni – még akármi is lehet – és, hogy még fokozzuk a dolgot a Vénusz kapcsolódik a Plútóhoz egy olyan fényszöggel ami miatt túl nagy ambíciót is érezhetünk esetleg magunkban, hogy a rögeszméről már ne is beszéljek. A Plútó transzformálni akar, azt akarja, hogy változtass/változz! A Hold itt két nem túl népszerű aszteroidával kapcsolódik: a Hiroshimaval és a Zeroval. Az egyik „kataklizma” jelölő a másik pedig segít, hogy el tudj indulni újra a nulláról.

Magam előtt látom Boleyn Annát, ahogy behálózza VIII: Henriket, azzal az ígérettel, hogy fiút szül neki. Tudjuk mi lett a vége.

Ugyanezen a napon egy tűz trigon is bepontososdik az oroszlánban haladó Mars és a kosban járó Chiron közt, hatása 2-3 napig érvényesül.

Chiron a legmélyebb sebeinket és ezek begyógyítására irányuló erőfeszítésinket mutatja meg. A hozzá kapcsolódó témákban hajlamosak lehetünk túlkompenzálni. Jobb esetben őszintén szembenézünk a sérülésből fakadó önbizalomhiánnyal, alakalmatlansági érzésekkel és megtanulunk oly módon együtt élni velük, hogy a legjobbat hozzuk ki belőlük.

Régi sebek szakadhatnak fel újra, de a Marssal együtt álló Feketehold és Pallasz Athene segíthet a helyzet stratégiai kezelésében.

Feketehold Lilith: tisztánlátó és gyógyító minőséget képviselő, bátor, erős feminin archetipus.

Pallasz Athene a bölcsesség és stratégia, a leleményesség, a tudatosság és tudatformálás görög Istennője volt. Istennő létére ő egy maszkulin archetipus, igazi “apja lánya” aki Zeusz fejéből pattant ki teljes harci díszben. Pallasznak így nem volt gyermekkora, őt nem anya szülte, és a korán érő, korán felnőtté váló gyermekek jejlölőjeként is számon tartjuk.

Ugyanekkor a Nap-Juno együttállást és a Cerest összekötő, feszültséget okozó fényszög felelzőpontjára beáll a Vénusz, ezáltal magára irányítva  figyelmet. A Vénusz (harmóniateremtő képességünk) eléggé befeszülhet ettől, mert, míg a Ceres jelmondata a: gondoskodom, tehát vagyok; A Junoé: hivatalos/egyenrangú társ vagyok; addig a Vénuszé: megélem az örömet, a szépséget a szerelmet és a harmóniát önmagamért! Hát hozd össze ezt a hármat, ha tudod!

Valószínűsítem, hogy ezekben a napokban sokakban felmerül a kérdés, melyet az Oroszlánban haladó Vénusz provokál: hogyan lehetnék úgy jó társ és anya, hogy közben nekem is jó legyen? Hogy ne rendelődjek alá? Hogy ne érezzem magamat a család és a gyerekek rabszolgájának? Hogyan élhetném meg a saját örömeimet, a szenvedélyeimet úgy, hogy ne sérüljön mindaz, amit magam köré építettem az elmúlt években? Mikor lesz már nekem is jó? Tudd, hogy nem vagy egyedül! Sokan vannak, akik veled hasonló cipőben járnak, talán ez adhat némi erőt és bátorítást. No és Pallasz Athene bölcsességet ahhoz, hogy ne robbants fel mindent magad körül.

23-ára ébredve érkezik a segítség! A Nap-Juno egy új alakzatba áll be, a holdcsomópont tengellyel. A Leszálló holdcsomóponttal (régről hozott tudásunk) alkot egy víz trigont, jelezve, hogy ha hajlandó vagy lemenni érzelmi mélységekbe, akkor onnan kincseket lehet most felhozni. A Felszállóval (aktuális feladatod) pedig 3D-ben is fixálhatod ezt a kibontott/újjászületett állapotot.

A Leszálló holdcsomóponttal együtt álló aszteroidák megmutatják a segítő minőségeket:

  • Xerxes: magas rangú, hatalommal rendelkező, vezető; érzék a nagy vállalkozásokra
  • Irisz: Héra hírvivője/szivárvány istennő; saját, külön bejáratú „csatorna”; megmutatja, hogyan fogadsz be ötleteket, hogyan hallgatsz…
  • Elektra: aki igazságának sajátkezűleg szerez érvényt; segédkezett apja halálának megbosszulásásban, miután anyja és annak szeretője megölték;
  • Amenhotep: egyiptom/fárao/uralkodói minőség

Reményeim szerint jövök majd a folytatással a jövő héten.

Sebestyén Ági, asztrológus tanonc

Kiemelet kép: A másik Boleyn lány c. film plakátja;

Hozzászólás